Rólam

Vannak utak, amelyekre nem egy kész térképpel indulunk. Amikor valami ismeretlen, bizonytalan vagy fájdalmas, könnyű elveszettnek érezni magunkat. Ilyenkor talán nem is arra van a legnagyobb szükségünk, hogy valaki megmutassa, merre menjünk tovább, hanem arra, hogy valaki mellettünk legyen és együtt sétáljunk. Ezt szeretném nyújtani neked.

Kísérlek az utadon. Megtartalak akkor is, amikor éppen nehéz. Teret adok annak, ami benned van, és veled maradok akkor is, amikor még nem látod, merre tovább. Közel áll hozzám a kísérés szemlélete. Számomra ez értő jelenlétet jelent: figyelni, ítélkezés nélkül meghallgatni, kapcsolódni, és biztonságos teret teremteni ahhoz, hogy önmagad lehess abban, amiben éppen vagy.

Azokat kísérem, akik életük valamely érzékeny, nehéz vagy meghatározó időszakán mennek keresztül. Különösen közel áll hozzám a gyász, a veszteség, valamint a nehezített babavárás, a meddőség sokszor láthatatlan terhe. A gyász nem csak akkor jelenik meg, amikor valakit elveszítünk. Gyászolhatunk egy meg nem valósult álmot, egy elképzelt jövőt, egy várva várt gyermeket, egy lehetőséget, egy korábbi önmagunkat, és sokszor olyan veszteségeket is hordozunk, amelyekről a környezetünk nem is tudja, mennyire fájnak.

Szeretnék egy olyan megtartó közeget teremteni számodra, ahol ezeknek az érzéseknek is van helyük. Ahol nem kell erősnek lenni. Nem kell jól lenni. Nem kell sietni. És nem kell megmagyarázni azt, amit talán nehéz szavakba önteni. Azt szeretném, hogy aki hozzám érkezik, érezze: itt nem vagyok egyedül. Hiszek a kapcsolódás erejében. Abban, hogy néha már az is könnyebbséget jelent, ha valaki végre azt mondja:

„Látlak. Hallak. Itt vagyok veled.”